2015. augusztus 13., csütörtök

HAB KÖNNYŰ BARACKOS TÚRÓS






HOZZÁVALÓK
A PISKÓTÁHOZ
6 db tojás
1 csepp citromlé
1 csipet só
5 ek cukor
1 ek vaníliás cukor
6 csapott ek finomliszt
0.5 csomag sütőpor

A KRÉMHEZ
50 dkg túró
1 db kiddobozos hulala 
5 evőkanál porcukor

A TETEJÉRE
porcukor


ELKÉSZÍTÉS
1,Egy 30-20 tepsit kibélelünk sütőpapírral (csak az alját) és a sütőt bemelegítjük 180 fokra.
A tojások fehérjét és sárgáját szétválasztjuk, vigyázva, ne kerüljön a fehérjébe sárgája.
A fehérjét egy keverőtálba öntjük, beletesszük a sót és a citromlét. Habverővel felverjük addig, amíg majdnem kemény lesz, akkor a kristálycukrot kanalanként belekeverjük. Egy-egy kanállal addig keverjük, míg nem érezni már a cukrot. Ha már az összes cukrot belekevertük, még egy percig verjük.

2,Most egyesével belekeverjük a tojássárgákat. Itt már jó kemény masszánk lesz
Következik a liszt hozzáadása. A lisztet elkeverjülk a sütőporral és 1 -2 kanállal gyors-durva mozdulatokkal fakanállal belekeverjük a masszába, majd a többit óvatosan-lassan. Nem kell, hogy teljesen sima legyen.

3,A masszát beleöntjük a formába és mehet a sütőbe.
10 percig nem szabad a sütőt kinyitni, mert összeesik a tészta. 10 perc után visszavesszük a sütőt kb. 150-160 fokra és még további 2-3 percig, de lehet több is, még sütjük. Ha már jó az illata és a látvány is megfelelő, tűpróbával ellenőrizzük.

4,Ha már jó, lekapcsoljuk a sütőt és még egy kicsit bent hagyjuk a formát a nyitott ajtó mellett.
Kivesszük, és hagyjuk kicsit hűlni, majd körbevágjuk a piskótát a formában és az oldalát levesszük.
Óvatosan rácsra tesszük és az aljáról levesszük a sütőpapírt. (Időnként én megfordítom, hogy ne ragadjon rá a piskóta a rácsra) Kész, lehet tölteni.

5.A hulala tejszínt kemény habbá verjük.hozzá adjuk a túrót és a porcukrot alaposan össze keverjük.A piskótát ketté vágjuk ,rásimítjuk a túrót ,megszórjuk a felszeletelt barackkal vissza tesszük a piskóta tetejét 
és megszórjuk porcukorral,Kevés hűtés után fogyasztható

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése